Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Teljesen átlátszóra tervezték #kösziryangosling

         Mi lesz velem? Nem tudok elkezdeni tanulni. Nem tudom mihez kezdjek hozzá. A felejtés csak illúzió, mindent tudsz, csak elő kell hívni. Olvass sokat, legyen mire építeni. Szemek a homokban, a kezelés nem lesz fájdalmas, a kifelejtés nem gond, a konzisztenciára figyelj. Átlényegülés és szeretet a módszer.          Szánalomból nyersz teret és felhozod a sérelmeidet. De nincs helye, mert elvesztél a részletekben. A fentebbvaló fontos, a számadás esélytelen. A szeretés nem egyszerű, nem olyan, mint amilyennek gondolod. Jelentőségteljes és hatalmas, kifogástalan és számokban kifejezhetetlen. Miért nem látod a lényeget? Miért kell rányomni a bélyeget? Csak a flashdance kell, mert hegeszteni nem tudok.

Főpróba #elmagyarázomamátrixot

         Jó játékos visszajátszik. Hiperűrsebességes. Szeretágazóan tengeri-malaci és kifújócsöves hegedűfoltozók. A szavannákon is feltette a pontot az i-re, mert annak is végének kell lenni valahogy. Csodálkozott a fejleményeken, hogy mennyire megszabadult, és mennyire jó érzés volt az önmaga urának lenni.          Helen is ott volt, és kifejezéstelen arccal ült a kávéház teraszán, sokszor gondolt egy másik dimenzióra, amiben most párhuzamosan létezik. Kifogástalanságot kért, de nem kapott. Miért is kapott volna, az nem létezik, csak a bukfencek és hátra szaltók, amelyekből összeállt a kép, és szépséges tornácon állítják ki, hogy mindenki megcsodálhassa. Simán tudta hozni a színvonalat és semmi sem motoszkált a fejében hátul, amitől meg kellett volna ijedni. Mikor azt állította grillre teszik, nem gondolta komolyan, tehát mikor rákerült, és elkezdték szépen körbe forgatni és sütni szép pirosra, egy pillanatra elcsodálkozott. Éppen olyan rövid időre, hogy a szósz is előkerülhessen,

Kerevet #hiperűrsebességes

         Csak azoknak, akik tudják, hogy még nem tudnak semmit. Hírlokációt tett az asztalra, és felhajtotta a fehér abrosz szélét, hogy jobban belásson alá. Bent egy szempár figyelt kifelé, és nem tudta hová tenni a hirtelen támadt világosságot. Hogyan közelítenél? – kérdezte a hang a szoba másik sarkában, egy fotelben ülve. Nem is ez a kérdés – állította, miközben letérdelt, és rámeredt a világító szempárra. Kerülő úton megyek – közölte, és legyezni kezdte magát a papírlapokkal. A kerítés színe nem változott, még mindig kék, és szétterültek a virágok mögötte, minden látszólag azonos. De mégsem. Ha sokáig figyelsz, megtalálod az apró kis különbségeket, csak alá kell terülni az időnek, és nyugodtan lélegezni. Szerinted miért nem látszik egyből? Talán az árnyékok és a fények, megtévesztenek, elbájolnak. Még csak nem is szándékos. Mennyi van még? Rajtad áll, minél nyugodtabb vagy annál kevesebb. Jól hangzik – mondta, és maga mellé lógatta zsibbadt karját, amit megviseltek az utóbbi idő

Tizenegy #enfin

         Mi ez? Mi, mi ez? Széthullanak a könnyeim a padlón, és rátámaszkodom a szemközti szivárványra és élek. Kiderült milyen átlépni, odamenni és helytállni. Ki van a másik oldalon? Már látni. Ha te sem vagy felmentve, akkor ki van. Szívesen tennél el oldalra két lényeget, és csak egyet hagynál elöl. Tegnap még csak a csúcs látszott, támasztottam a falat, és ráakasztottam a keretre a törülközőt. Mert erre még szükséged lesz. Gondolod? Igen, a hátralévő időben, csak arra koncentrálj, arra a hajszálvékony sugárra, aminek a vége elér oda. Hipnotizálhattad volna, és akkor nem mozdul, de így felkapta a fejét és rád dőlt. Minek a két zsák? – kérdezted, és ő csak most látta, hogy nála van. Akkor miért is? Nem tudom, a biztonság mindenekfelett. Értem.          Tengerszemre nézett az ablak, és alig szűrődött be fény a nehéz függönyök miatt. Miért nem húzod el? – kérdezte nyugodt hangon, miért csak egy kis résen kukucskálsz kifelé? Tanultam. Ezt tanultam, nem szabad száznyolcvan fokban nézni

Plútó #mostbolygóvagy

         Paprika van a levegőben. Piros. Zöld. Whatever. Szelíden válaszol, és megteszi azt, amire kértem. Most miért mondod ezt? Ez olyasmi, amiből tettem félre azokra az időkre. Milyen időkre? Amikor szükség lehet rá. Tizenegy. Még mindig tizenegy. Kétségem sincs, eszembe sem jutott kétségbe vonni. Ki van az ajtó mögött? Még nem tudom. Magas és szeppent, de befelé áll a rúdja. Akkor be fog jönni, még várok. Miért nem olyanok a szögek, mint amilyenek képzeletben? Senki sem számít a spanyol inkvizícióra. Igaz. Ma már csak annyit szeretnék mondani, hogy muszáj lesz rákapcsolnod, mert itt az idő. Rendben.

Nincs fekete-fehér #konzisztencia

         Hello, most már csak te vagyunk. Az milyen már, hogy kifogyott a tollam, de van másik. Szépírás a cél és nem a csúnya, aki bújt, aki nem. Ilyen laza vagyok, a számtalanság meghatározó, a képtelenség is. Miért nem fejti a rejtvényt a kalandor, és ki minek a felelőssége. Hát ennyit bevezetésül, és tágabb értelemben véve is. Akkor az a cél, hogy a jelentőség nőjön és megmaradjon, aki nem érti, azzal megértetni. Akarok mondani valamit az igazságról is. Mi van vele? Az igazsággal? Igen. Nem létezik. De igen. Kijelzik, megbánják, tagadják. Mondj valamit a továbbiakról. Öltözz és írj, csináld azt, amire szerződtél, légy önmagad, heves és kedves, és ellenállhatatlan, kilencéletű, puha, vicces, laza, puszillak.

Ötvenhatodik nap #feloldozás

         Néhány szó a vízililiomokról. Fehérek, tépelődnek, túl sokat, aztán elhervadnak.          Pirospozsgás kisfiúk játszottak az utcán, az egyikük meggyőződéses volt. A távirányítót, amit a kezében tartott, nem eresztette. Azonban az árokba gurult irányítós járművét nem tudta kikormányozni, és a másik hiába kérlelte, hagy próbálja meg ő is, nem engedett. Így feszült váll vállnak, és maradt az autó az árokban. Kis idő múlva megjelent egy szőke hajú kislány, és eléjük állt. Kérdezte, hogy hol a bicikli, amit a nyurgább ígért neki. A kezébe nyomta az irányítóegységet, és elszaladt a kerékpárért. A másik odahajolt, és elkérte a lánytól a dobozt, majd kihajtott az árokból. Minden hatás kérdése.           Azt kérdezte üzenek-e valamit öt év múlvára magamnak. Hogyne. Ne aggódj, minden rendben lesz. Amilyen hirtelen kezdte, ugyanolyan hirtelen hagyta abba. Kiszelfizte magát minden szögből és lőn jó. Puszi

Bárányok #vasárnap

         Megmondhatta volna, ezt mondta, és komolyan gondolta. Pedig a döntés kétértelmű volt. Nem értette volna meg, tovább bonyolítja a helyzetet, kék kerítést húz közöttük, hosszan, nagyon hosszan. Széthúzta a függönyt, és rásütött a nap, szembefordult a televízióval, és nézte a híreket. Semmi újdonság, két sima, egy fordított, egy sima, két fordított. A tengernél ugyanez van? Igen. Ott a különbség a tenger, talán még valami páratartalom. De ugyanez. Ha ez univerzális, akkor miért nem tudunk vele kezdeni valamit. Fogalmam sincs róla, de talán mégis van. Emlékszel arra a nagykalapos nőre, mennyi fény volt a szemében, aztán csak kapkodta a fejét, hogy megértse, mi történik. Végül nem sikerült neki, csak annyiban maradt, hogy elfordult, hogy ne kelljen látnia. Igen.          Herpesze volt a kishercegnek, és erre nem készült fel senki, mi van, ha legyengül és kifakad a szája széle. Mi lesz a rókával meg a bolygójával? A kisbolygók nagyon stabilnak tűnnek, azok is, nem tudja őket ledö