2016. május 24., kedd

Teljesen átlátszóra tervezték #kösziryangosling

         Mi lesz velem? Nem tudok elkezdeni tanulni. Nem tudom mihez kezdjek hozzá. A felejtés csak illúzió, mindent tudsz, csak elő kell hívni. Olvass sokat, legyen mire építeni. Szemek a homokban, a kezelés nem lesz fájdalmas, a kifelejtés nem gond, a konzisztenciára figyelj. Átlényegülés és szeretet a módszer.
         Szánalomból nyersz teret és felhozod a sérelmeidet. De nincs helye, mert elvesztél a részletekben. A fentebbvaló fontos, a számadás esélytelen. A szeretés nem egyszerű, nem olyan, mint amilyennek gondolod. Jelentőségteljes és hatalmas, kifogástalan és számokban kifejezhetetlen. Miért nem látod a lényeget? Miért kell rányomni a bélyeget? Csak a flashdance kell, mert hegeszteni nem tudok.

2016. május 18., szerda

Főpróba #elmagyarázomamátrixot

         Jó játékos visszajátszik. Hiperűrsebességes. Szeretágazóan tengeri-malaci és kifújócsöves hegedűfoltozók. A szavannákon is feltette a pontot az i-re, mert annak is végének kell lenni valahogy. Csodálkozott a fejleményeken, hogy mennyire megszabadult, és mennyire jó érzés volt az önmaga urának lenni.
         Helen is ott volt, és kifejezéstelen arccal ült a kávéház teraszán, sokszor gondolt egy másik dimenzióra, amiben most párhuzamosan létezik. Kifogástalanságot kért, de nem kapott. Miért is kapott volna, az nem létezik, csak a bukfencek és hátra szaltók, amelyekből összeállt a kép, és szépséges tornácon állítják ki, hogy mindenki megcsodálhassa. Simán tudta hozni a színvonalat és semmi sem motoszkált a fejében hátul, amitől meg kellett volna ijedni. Mikor azt állította grillre teszik, nem gondolta komolyan, tehát mikor rákerült, és elkezdték szépen körbe forgatni és sütni szép pirosra, egy pillanatra elcsodálkozott. Éppen olyan rövid időre, hogy a szósz is előkerülhessen, és szószt szósz követett. A legjobb nap, a legjobbaknak, uram. Mozartot emlegette, és valamit Kanadáról, de nem mondta, hogy mit szeretne csak annyit, hogy sok benne a hangjegy, és krákogott hozzá. A beavatás nem könnyű, és nem is gondoltuk annak, csak a többiek meg a tizedes, aki nagyon kicsire összehúzódva a sarokban ült, és a lába kisujját fogta.

2016. május 17., kedd

Kerevet #hiperűrsebességes

         Csak azoknak, akik tudják, hogy még nem tudnak semmit. Hírlokációt tett az asztalra, és felhajtotta a fehér abrosz szélét, hogy jobban belásson alá. Bent egy szempár figyelt kifelé, és nem tudta hová tenni a hirtelen támadt világosságot. Hogyan közelítenél? – kérdezte a hang a szoba másik sarkában, egy fotelben ülve. Nem is ez a kérdés – állította, miközben letérdelt, és rámeredt a világító szempárra. Kerülő úton megyek – közölte, és legyezni kezdte magát a papírlapokkal. A kerítés színe nem változott, még mindig kék, és szétterültek a virágok mögötte, minden látszólag azonos. De mégsem. Ha sokáig figyelsz, megtalálod az apró kis különbségeket, csak alá kell terülni az időnek, és nyugodtan lélegezni. Szerinted miért nem látszik egyből? Talán az árnyékok és a fények, megtévesztenek, elbájolnak. Még csak nem is szándékos. Mennyi van még? Rajtad áll, minél nyugodtabb vagy annál kevesebb. Jól hangzik – mondta, és maga mellé lógatta zsibbadt karját, amit megviseltek az utóbbi idők. Szép kilátás, kicsit szűk, de szép, és a tücskök sem idegesítenek már. Szépen kikerekedett a történet is, és a tizenegy is igaznak bizonyult. A tizenegyesek rejtélyesek és mindig azon múlnak. Azon, hogy a jobb láb a bal előtt található-e időben, és igen. Hátrafelé is elolvasta és úgy is működött. A ködösítés semmilyen átlagos kisiskolást nem tévesztett volna meg, de ez most más volt, keresztbetevős és soha el nem engedős kedd. Amikor ráfeszült arra a kerevetre, nem is gondolta, ez milyen tartós ott-tartózkodás lesz. Simán az oldalán feküdt, és nyögött hozzá, mert most a helyén volt, és senki másra nem tudott gondolni. Amikor rákérdeztek nem engedett, egyre csak azt hajtogatta: – A felmenőim is büszkék lennének erre a fájdalomtűrésre. Nem tudott semmit a másik oldalról, csak azt mondogatta, elmúlik, gyorsan elmúlik majd. Nincs benne a fejlődés lehetősége, nincs benne a fény és nincs benne az ember. Nélküle fekszik ott, egyedül, szívesen gondol emlékekre, amelyek soha nem léteztek, és teszi bele az igazságába a nem létező elemeket, és ringatja önmagát holnapi szenvedélyekben, melyek soha nem következnek majd be.
         Búcsúzóul mondj valamit. Semmi nem jut az eszembe. Emlékszel, amikor ledobta az agyam az ékszíjat? Mitől volt? Kiakadtam. Távolbanézési rekordot döntöttem. Kicsipeszeltem az óriás fehér vitorlákat a kötélre, és elképzeltem, hányszor éri körbe a karom a Földet. Sokszor. Soha nem voltam jó az egzakt tudományokban. Unod? Nem. Csak, nem az én asztalom, az valami mást takar. Pihenésképpen tégy egy hagymát a szemedre, és érezd a szagát. Miért? Ne kérdezd, csak csináld. Figyelemelterelés, azután, instagramra vele, a pillanattal és az egy fej hagymával. Szerinted hagyma alakú a fejem? Nem mondtam ilyet, ezek nem az én szavaim. Kíváncsi vagy, mi fogott meg benned a legjobban? Persze. A kezed, a kezeid, és persze a szemed és a szád. De a kezeid olyanok, amilyenekre mindig is vágytam Fogni akarom őket életem végéig.

2016. május 11., szerda

Tizenegy #enfin

         Mi ez? Mi, mi ez? Széthullanak a könnyeim a padlón, és rátámaszkodom a szemközti szivárványra és élek. Kiderült milyen átlépni, odamenni és helytállni. Ki van a másik oldalon? Már látni. Ha te sem vagy felmentve, akkor ki van. Szívesen tennél el oldalra két lényeget, és csak egyet hagynál elöl. Tegnap még csak a csúcs látszott, támasztottam a falat, és ráakasztottam a keretre a törülközőt. Mert erre még szükséged lesz. Gondolod? Igen, a hátralévő időben, csak arra koncentrálj, arra a hajszálvékony sugárra, aminek a vége elér oda. Hipnotizálhattad volna, és akkor nem mozdul, de így felkapta a fejét és rád dőlt. Minek a két zsák? – kérdezted, és ő csak most látta, hogy nála van. Akkor miért is? Nem tudom, a biztonság mindenekfelett. Értem.
         Tengerszemre nézett az ablak, és alig szűrődött be fény a nehéz függönyök miatt. Miért nem húzod el? – kérdezte nyugodt hangon, miért csak egy kis résen kukucskálsz kifelé? Tanultam. Ezt tanultam, nem szabad száznyolcvan fokban nézni, mert akkor nincs szantántávolság. Oh. Hát ez remek, egy újabb blabla. Ne nevezd kérlek ennek, rengeteg hasznos dolog van abban a világban. A lepedők kisebbek, mint a takarók, és kifejezetten élesebb a dolgok éle, de a hatékonyság szembetűnő. Kérlek, fordulj ide. Ha rám nézel, mit látsz? Egy nőt, egy szép nőt, akit szeretek. Ha idegen lennék, mit látnál? Egy kontúrt, amiről valószínűsíteném, hogy egy nőé, meg kellene szólalnod, és villanyt kellene kapcsolnom, hogy le tudjam írni, mit látok. Olyan sok mindent tudok rólad, hogy erre nem is gondoltam.
         Fuksziákat is hozatott, és kitette az asztalra, hátradőlt és beleszagolt a levegőbe. Vágni lehetett a csendet, és nem szerette volna megtörni. Pillanatok alatt lépett ki az ajtón, és egy cetlit hagyott az asztalon. Szeretlek!

2016. május 5., csütörtök

Plútó #mostbolygóvagy

         Paprika van a levegőben. Piros. Zöld. Whatever. Szelíden válaszol, és megteszi azt, amire kértem. Most miért mondod ezt? Ez olyasmi, amiből tettem félre azokra az időkre. Milyen időkre? Amikor szükség lehet rá. Tizenegy. Még mindig tizenegy. Kétségem sincs, eszembe sem jutott kétségbe vonni. Ki van az ajtó mögött? Még nem tudom. Magas és szeppent, de befelé áll a rúdja. Akkor be fog jönni, még várok. Miért nem olyanok a szögek, mint amilyenek képzeletben? Senki sem számít a spanyol inkvizícióra. Igaz. Ma már csak annyit szeretnék mondani, hogy muszáj lesz rákapcsolnod, mert itt az idő. Rendben.

2016. május 4., szerda

Nincs fekete-fehér #konzisztencia

         Hello, most már csak te vagyunk. Az milyen már, hogy kifogyott a tollam, de van másik. Szépírás a cél és nem a csúnya, aki bújt, aki nem. Ilyen laza vagyok, a számtalanság meghatározó, a képtelenség is. Miért nem fejti a rejtvényt a kalandor, és ki minek a felelőssége. Hát ennyit bevezetésül, és tágabb értelemben véve is. Akkor az a cél, hogy a jelentőség nőjön és megmaradjon, aki nem érti, azzal megértetni. Akarok mondani valamit az igazságról is. Mi van vele? Az igazsággal? Igen. Nem létezik. De igen. Kijelzik, megbánják, tagadják. Mondj valamit a továbbiakról. Öltözz és írj, csináld azt, amire szerződtél, légy önmagad, heves és kedves, és ellenállhatatlan, kilencéletű, puha, vicces, laza, puszillak.

2016. május 2., hétfő

Ötvenhatodik nap #feloldozás

         Néhány szó a vízililiomokról. Fehérek, tépelődnek, túl sokat, aztán elhervadnak.
         Pirospozsgás kisfiúk játszottak az utcán, az egyikük meggyőződéses volt. A távirányítót, amit a kezében tartott, nem eresztette. Azonban az árokba gurult irányítós járművét nem tudta kikormányozni, és a másik hiába kérlelte, hagy próbálja meg ő is, nem engedett. Így feszült váll vállnak, és maradt az autó az árokban. Kis idő múlva megjelent egy szőke hajú kislány, és eléjük állt. Kérdezte, hogy hol a bicikli, amit a nyurgább ígért neki. A kezébe nyomta az irányítóegységet, és elszaladt a kerékpárért. A másik odahajolt, és elkérte a lánytól a dobozt, majd kihajtott az árokból. Minden hatás kérdése.
          Azt kérdezte üzenek-e valamit öt év múlvára magamnak. Hogyne. Ne aggódj, minden rendben lesz. Amilyen hirtelen kezdte, ugyanolyan hirtelen hagyta abba. Kiszelfizte magát minden szögből és lőn jó. Puszi

2016. május 1., vasárnap

Bárányok #vasárnap

         Megmondhatta volna, ezt mondta, és komolyan gondolta. Pedig a döntés kétértelmű volt. Nem értette volna meg, tovább bonyolítja a helyzetet, kék kerítést húz közöttük, hosszan, nagyon hosszan. Széthúzta a függönyt, és rásütött a nap, szembefordult a televízióval, és nézte a híreket. Semmi újdonság, két sima, egy fordított, egy sima, két fordított. A tengernél ugyanez van? Igen. Ott a különbség a tenger, talán még valami páratartalom. De ugyanez. Ha ez univerzális, akkor miért nem tudunk vele kezdeni valamit. Fogalmam sincs róla, de talán mégis van. Emlékszel arra a nagykalapos nőre, mennyi fény volt a szemében, aztán csak kapkodta a fejét, hogy megértse, mi történik. Végül nem sikerült neki, csak annyiban maradt, hogy elfordult, hogy ne kelljen látnia. Igen.
         Herpesze volt a kishercegnek, és erre nem készült fel senki, mi van, ha legyengül és kifakad a szája széle. Mi lesz a rókával meg a bolygójával? A kisbolygók nagyon stabilnak tűnnek, azok is, nem tudja őket ledönteni egy herpesz vírus. Úgy véled? Azért ez innen kifürkészhetetlen. De nézzünk egy másik esetet. A nagyherceggel és a nagybolygóval? Persze. Miért ne. Most csak arra figyelek, hogy a tengellyel mi történt, csak az a fontos, a részletek egyelőre a háttérben maradnak. A történések kronológiája meghatározó, a fényre előhívódik. Csak kell némi idő, és kirajzolódik egy egyenesen, mindenki számára világosan. Ez az egyenes egy gombolyagra tekeredett, kiegyenesítve azonban életet menthet. Mit szólsz ehhez Lucy? Most, amikor végre kihelyezted az egyensúlyi pontot a helyére, mit fogsz csinálni? Felmegyek és ottmaradok. Popcorn-t és kólát – hangzott a háttérből.