A kabuki #jesszus
Semmi, de semmi nem megy életre-halálra. El tudod ezt hinni? Persze. Most már el. De régebben éreztem, hogy minden arra megy. Még a szókincsem is ehhez igazodott. Semmi középút, semmi igazán puha vagy életlen, olyan, amiben látom a másik szenvedését, a kitekeredettségét, a heves felindulását vagy fájdalmát. Azt mondják, életveszélyes nem életveszélyesnek felfogni az életet. Tegyünk egy próbát, úgy értem tegyünk egy próbát éles helyzetben, nem játékból. Azt hogy kell? Úgy teszek, mintha nem érzékelném, hogy megtámadtak. Nem, nem így, érzékelem, hogy ott van a másik, és nem veszem őt fenyegetésnek, de tudom, ő nem én vagyok. Szóval, ez nem őrültség, inkább kalandvágy a javából. Oh, ha a nárciszok alatt meglátod a folyót, tudni fogod, hogy semmilyen veszélynek nem vagy kitéve. Kétszer is rákérdeztem, és azt állítják a föld megmozdul, ha a nárciszok félrehajtják a fejüket. Már ennyi az idő? Mi lenne, ha ma rövidre vennénk az alkalmat, ha nem mennénk el a plafonig, csak lebegnénk, pihentetésképpen először hason, azután háton tennénk néhány karcsapást a kék végtelenségben. Hogy van a feszültség, sokat oldódott, valaminek nekitámasztottam álmomban, és az levette rólam a terhet, és ott volt az a lány, barátságosan és egyedül, aki megmutatta az utat és mondta, hogy ő sajnos nem tud azon járni, de megosztja velem, nyugodtan emelgessen rajta a lábam, egyiket a másik után, azután elbúcsúzott. Ennyi? Igen, ennyi. Sehol nem találom az ecsetemet, lefesteném vele a szemelvényeket, amik nem kellenek, mert rájöttem melyek feleslegesek és melyeknek kell világítaniuk. Fény, árnyék, és készen van. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Csak rásuhintok és szétbomlik, mint valami pillangó szárnya, és ott van a közepén a tárgy, amit mindenki ért és lát. A közös nevező. Békésen.
Amikor bement az üzletbe, nem talált bent eladót, üres volt az épület. Hallózott, de nem felelt senki. Sürgősen szüksége volt azokra a gémkapcsokra, úgy gondolta össze kell fogni a tegnapi lapokat egy stócba, és az nem várhat. Az egyik lábáról a másikra állt, és turkált a táskájában. Azután elővette a tárcáját, és abban csak a bankkártyái voltak. Reménytelen, hogy önmagának lehúzza ezt a pénztárnál. Úgy döntött hátramegy a gondolákhoz, és megkeresi az irodaszereket. Hátrasasszézott az üres folyosókon a polcok között, és egészen hátul megtalálta, amit keresett. Elvett egy dobozzal a nagyobb méretűből. Színesek voltak, és pont olyanok. Visszafelé mindenféle polcok mellett haladt el, csokisok és konzervesek is voltak, de nem nyúlt hozzá semmihez. A baloldalon volt a szabadidő részleg, ott felkapott egy széthajthatós nyugágyat és magával vitte a pénztárhoz. Beállt a sorba, a nem létező sorba, a jelen nem lévő pénztároshoz. Szétnyitotta a nyugágyat és belefeküdt, előtte persze a gémkapcsos dobozt a szalagra helyezte. Azt gondolta, hogy egy ilyen helyzetben nem érdemes hirtelen mozdulatot tenni. Amikor felhúzta a lábát, körülötte megtelt a bolt emberekkel, sietve jöttek és mentek, kiszálltak a túl hosszú sorból, vagy beleálltak miközben idegesen az óráikat nézték. Hatszáz forintot kért tőle a pénztáros. Odanyújtotta a kártyát, az, odaérintette a géphez és a gémkapocs biztonságosan kicsúszott a térbe.
Amikor bement az üzletbe, nem talált bent eladót, üres volt az épület. Hallózott, de nem felelt senki. Sürgősen szüksége volt azokra a gémkapcsokra, úgy gondolta össze kell fogni a tegnapi lapokat egy stócba, és az nem várhat. Az egyik lábáról a másikra állt, és turkált a táskájában. Azután elővette a tárcáját, és abban csak a bankkártyái voltak. Reménytelen, hogy önmagának lehúzza ezt a pénztárnál. Úgy döntött hátramegy a gondolákhoz, és megkeresi az irodaszereket. Hátrasasszézott az üres folyosókon a polcok között, és egészen hátul megtalálta, amit keresett. Elvett egy dobozzal a nagyobb méretűből. Színesek voltak, és pont olyanok. Visszafelé mindenféle polcok mellett haladt el, csokisok és konzervesek is voltak, de nem nyúlt hozzá semmihez. A baloldalon volt a szabadidő részleg, ott felkapott egy széthajthatós nyugágyat és magával vitte a pénztárhoz. Beállt a sorba, a nem létező sorba, a jelen nem lévő pénztároshoz. Szétnyitotta a nyugágyat és belefeküdt, előtte persze a gémkapcsos dobozt a szalagra helyezte. Azt gondolta, hogy egy ilyen helyzetben nem érdemes hirtelen mozdulatot tenni. Amikor felhúzta a lábát, körülötte megtelt a bolt emberekkel, sietve jöttek és mentek, kiszálltak a túl hosszú sorból, vagy beleálltak miközben idegesen az óráikat nézték. Hatszáz forintot kért tőle a pénztáros. Odanyújtotta a kártyát, az, odaérintette a géphez és a gémkapocs biztonságosan kicsúszott a térbe.