Tükörfestmények #akifejezettenörülök tükörképe

         Hétlakat alatt őrzöm önmagam, kinyitom az ajtót és kifigyelek rajta, van ott valaki? – kérdezem, de senki sem felel. Azután, a hatalmába kerít a vágy, hogy számot vessek a végtelennel, keresem a keringőt és felteszem a függönyöket. Kitakarítom a pincét és ráfigyelek a kártyázókra. A játék csendben folyik, csak néha csattan fel valamelyik, mert nincs olyan lapja, pedig ha lenne. De semmi gond, hiszen ez csak egy játék. Szombaton, olyan fülledt volt az idő, hogy legyezőt kellett elővenni. Miért is támogatja a hideglelés a félárbocokat. A tenger egészen messze van innen, úgy kétalvásnyira, persze le lehet vezetni egyszuszra is, de minek. Van ott egy nő, félúton. Szép a lelke, mint egy galambé. Hányszor futott neki önmagának, mire meglett. Ma is láttam egy ilyet, csak férfiasat. Szép volt és kedves, és egyáltalán nem vicces. Miért is lenne az, hiszen tevékenyen ásott befelé, mire egyszer csak ott állt, érzékenyen, önmaga előtt, és olyan szomorú lett. Mert ez mindig kérdés, hogy hogyan birkózzam meg azzal, aki vagyok valójában. Szemet vetett a szomszéd fiúra és nem tudta kiverni a fejéből. Minél erősebben próbált nem gondolni rá, annál hamarabb termett ott a közelében, a gondolataiban. Azután feladta, nem küzdött már, csak néha napján meglátogatta és összenyomta vele a homlokát. Szubatomikus vállrángatások közepette próbált kivergődni ezekből a furcsaságokból. A kerítés, amúgy sárgára volt festve kettejük között, ha jobban megnézted, az volt belülre írva, hogy Police line do not cross. Kifejezetten kényelmes volt nekidőlni ennek a kerítésnek, stabilan feszült kettejük között, megbízhatóan választotta őket ketté. Amikor végzett az aznapi látogatással, visszatért önmagához, és számba vette a teendőit. Szerinte az normális volt, hogy a holdra készül, megnézte mi kell a holdraszálláshoz, és azt találta mondani, hogy készen áll. Szemelvényeket keresett elő a múltból, hogy emlékezzen. Sima disznóbőr huzat volt a dobokon, amikor belépett a szomszéd lakásba. Nem akart közelebb menni, nehogy eltűnjenek a szeme elől ezek a dobok. Valami miatt nagyon fontosak voltak, és senki nem tudta, melyik oldalról kell őket valójában nézni. Huszonhárom, ez volt a dobok fölé írva, mintha ez, akarna jelenteni valamit. Végül a konyhába ment és magához vett egy ásványvizes palackot. Meghúzta, és szépen lábujjhegyen a dolgozószoba felé vette az útját. Behallgatózott az ajtón át, és félve megkopogtatta az ajtófélfát. Semmi válasz, majd kisvártatva kinyílt az ajtó, és az megkérdezte, mit akar? Azután gurgulázva felröhögött, és nagyon kedvesen betessékelte a szobába a jövevényt, aki gondolkodás nélkül levetette magát az asztal mellett álló kanapéra. Na, az van, hogy senkit sem találtam, aki ellen tudna állni az új könyvednek. Nem mondom, hogy nem próbálták meg, de nem sikerült nekik. Ekkor röffenve felnevetett, és előhúzott egy csíkos, papír szívószálat a hóna alól. Ja, ezt majdnem elfelejtettem odaadni.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban