szeplők #szóbanforgó

      Szupernóva van ma is, de már érintett vagyok. Megértem a masinát, mire való a jókedv és mi különbözteti meg a boldogságtól. Szita kerül a kezembe, senki sem tudja mire való. Forgatom, keresztezem, ellentételezem, mikor kifordul a sarkon, felkiált, hímezve sem lehetne szebben: futólépésben legyen mindenki a Temze partján! Senki ne maradjon otthon, csak annyi a teendő, hogy kicsomagolunk.
         Erkölcstelen kifogások hada jön ki a száján, rám pirít, eltaszít, kiszögez, leszögez. Huzat alja a teteje. Fiókák nagy megdöbbenésére, tetemes összeget folyósít a Temze újraásására.
         Kedvetlenül lapozgatom az útlevelemet. Pirosak és kékek a pecsétek a végén, mire akarom fordítani a következő húsz évem. Haladni kell a korral, az én korommal. Tenyerembe elfér a világ és én ki vagyok terjesztve egy nagyobb dimenzió felé, aminek a színe boldog.
Szobanövény nincs a képen, csak ágak, bogak, semminek nincs színe, egy olyan világ, ami fekete vagy fehér.
         Pillanatok alatt itt lesz és kiszáll és szétnéz és tereget. Előveszi a szennyest és kirakja az ablakba és nézik és csámcsognak, mert nem az ő szennyesük, és vasárnap van, és ráérnek, és mindenki azt nézi, hogy meddig tart a szárítókötél és az végtelen és nem tart sehova, és te itt ülsz és nézed, ahogy a ruhák beborítják az égboltot, és nem száradnak, mert nem léteznek.
         Szumátra is beletartozik a fénybe, kimegyek a paradicsom kapuján és feltartom az esernyőmet. Turistákat vonzok, és szépen körém gyűlnek. Bemutatom a programot, többen lemorzsolódnak, inkább megnézik a várat, és vesznek abból a kurvajó vattacukorból a kis hentes mellett. Ki az, aki jön? Mellékes, nem akarjuk erőltetni, a kapu nem zárható. Szemi impermeábilis.
         Szelekció is volt benne, de nemcsak az, hová lett a jómodor – kérdezte – ez már nem is fontos? Helytelen lenne beruházni egy olyan ügybe, aminek nincs eleje, közepe és vége. Hugenotta Palota a két Szerencsétlenhez. Ki jönne ide lakni? Személyre szabott guillotine-ok a hátsó szárnyban. Az ebédlő ragyog a tisztaságtól, kivilágított hálószobák, sötét dolgozószobák. Mindig stressz és soha semmi lazítás, csak amennyi a szabályzatban írva vagyon. Írjak valamit még? Persze. Jegyezze fel, hogy a gyertyák halovány fényénél látszik az ittlakók szenvedése, és ez fontos a pályázati pénzek szempontjából.
         Hullámpalákon vezet az út a végtelenbe, és senki nem kérdezi miért, mert mindenki érti.
         Szeplők tengere vesz körül, hozzáütődnek a porceláncsészékhez, és amikor tegnap fogtam a fülét, felsóhajtott, és fújta a levegőt, és belekortyolt a fényes folyadékba, és rám vigyorgott. #fehérvászonnapló

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szokásostól eltérő #nincskétegyforma

Akkor mondok valamit. Mit mondasz? Tényleg nem kell elengedni a gyeplőt? Csak annyival vagyok előrébb, hogy semennyire nem félek és amikor rágondolok van bennem egy kis izgalom. Izgulok, hogy mi lesz belőle, hogy hova tegyem a kezem, zsebre teszem és lazán ráhelyezem a testsúlyomat a bal lábamra, azután a jobbra és így tovább. Szemléletes volt a tömeg és szétment az agyam a kis semmiségektől, amelyeknek komoly súlyt adtak és felfújták, és nem engedték ki. Mire véljem ezt a kegyetlenséget. Szépreményű emberek ámulnak a felfújt levegőn, kiengedik a kéziféket és beszívja őket a küllőtehén. Szépek és váratlanok, soha nem voltak ennyire közel az idegösszeomláshoz. Tizenketten kellenek az egészhez, ketten a főhelyen ülnek, a többiek annyiban mások, hogy bárhová ülhetnek nem változik az egyensúly. Miért nem beszélsz a lényegről? Még nem értem oda, csak szeretném kifújni magam mielőtt kikezdek a sorssal. Túl késő, a jövő már megkezdődött. Pöttyös legyen a kendő és ne toljátok ki a vonalon a s
További információk

Halványlila gőz #aranybetűk

         Szívesen lennék ott. Kivilágított hegyoldal, lampionok a sétány mellett, fúj a szél, de langyos. Kifehérítette a kendőket, és ráfeküdt a középső gerendára, az égboltot nézte, ami tiszta volt, csak a bárányfelhők jöttek-mentek rajta. Szellemes választ várt, de nem kapott, csak kicsit később jelent meg a verandán a férfi, egy nagy limonádéval a kezében, és odatette mellé a deszkára. Mi a célja a látogatásnak – kérdezte, miközben leült a fa tövébe, ami a ház mellett állt szorosan. Még magam sem döntöttem el, csak annyit tudok, hogy megláttam a citromokat az asztalon, és már csináltam is a limonádét, mindenhol ezt tanítják. Szívesen marasztalta volna, de nem akart puhának látszani, közben persze végig azon járt az esze, hogy milyen jó segge van ennek a váratlan vendégnek. Bocs, foglalkozási ártalom, a nadrágkészítés ezzel jár, folyton fenekeket nézegetek, ez a munkám. Kifejezetten fárasztó tud lenni, olyan, mint a csokoládégyárban, ahol nem tudsz már ránézni a csokira a harmadik
További információk

Melamin #piroskettes

         Bent ülök az irattár közepén, száll a por és az ének. Beleeresztem a kezem a kupac közepébe, és lapot húzok huszonegyre. A lift csenget, négyszázas, kitöltöm, aláírom, mehet a szkennerbe. Huszonhét év nagy idő, történelem, elévülés, aktualizálatlanul állni, ülni, fent. Ki ez? – kérdezik, nem tudom, baj van, lézerpont, és kergeti a macska, de nem ott van, hanem mögötte. Lezárás. Biztosan lezárja? Igen.           Napernyők, csak fordítva. Vagy én vagyok fordítva. Neki kell kezdeni végre, frissre volna igény, de most jön-e ez a kérdés. Persze mindig jön, ez amolyan automatikus, legbelülről, kifüggesztve, szemeláttára, füle hallatára. Eltérő, ezt mondta vagyis mondogatta, kifejezetten koncentrált arra, hogy a té betűt megnyomja. Nézte, és azt szerette volna megtudni, mi járatban van errefelé. Kész bolondokháza van itt, mint akihez öt percenként érkeznek. Hátra van még egy interjú, és aminek határideje is van. Akkor most mi legyen? Szeretnék kérdezni valamit. Elképzelhetőnek tart
További információk