Klatty, klatty #kilencedik

         Haladok valami felé, visszaintegrálódom és változtatok, érzek közben, nem tisztán, de élesen jönnek a kikerekedett szemek. A miértek, a szemelvények, az ujjal kopogtatások. Himbálózok egy kötélen, és csak annyit tudok, jó erősen oda van kötve a vége, kapaszkodnom kell és egyensúlyoznom. Odalendítem magam az egyik falhoz, és ott elkapok egy legyet, rám mosolyog és átadja a kulcsokat. Mindig ezek a kulcsok, olyan ez, mint egy videojáték. Kinyitok egy ajtót, és újabb ajtók tárulnak elém. Spontán választok egyet, azt is kinyitom, bedugom a fejem a résen, és beránt a vákuum. Na, akkor megérkeztem, most már lehet kiengedni a hangomat, és kérni, amire szükségem van. Milyen dolog már, csak úgy ide bejönni? – kérdezi a sarokból egy közepesen magas hang. Én jöttem valamiért, ami az enyém, és itt van, ide rejtették el ebben a szobába, amint megtalálom, azonnal távozom – mondom udvarias, határozott hangon. Egy kupicát ebből a kisüstiből? – kérdezi a másik sarokban a magas, jól láthatóan nem érzi a helyzet komolyságát, érezhetően csak belekeveredett ebbe a helyzetbe, amit ő maga idézett elő. Hukk – jegyzi meg, majd Bocs – mondja, benyelve a következő csuklását. Foglakozni kell a mindenessel, nagyon elszomorodott, ingatja a fejét és nézegeti az óráját. Nincs még annyi idő? – kérdezi. Lesz valaha annyi idő – gondolja. Pénteken sosem szoktam örülni a hétfői tehetetlenségnek. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz ez a feltárás. Pontosan semmi sem azonos az elképzeléseimmel. Nézd mekkora halat fogtam, óriási, mint egy szupercet, szép egyébként csak nagyon becsontosodott már, kifogyott belőle a szusz. Mi van ott lent, nyúlrahabok? Akarod ezt az egészet? Megkérdezhetem, mire megy ki ez a játék? Nem akarod tudni, még nincs itt az ideje. Mekkora baromság nyilvános naplót írni, kinek van erre mersze, senki nem tud megbirkózni ekkora nyomással? Ennek funkciója van édesem, az, hogy ne legyél egyedül abszurd, legyen veled az éterben olyan, aki veled együtt abszurd, legyen társaságod, ebben a magányodban. Már átjárható vagy, olyan, mint az üvegbeton. Miért pont az üvegbeton? Mert az magyar, és visszaszerezték, kétszer kellett megkeresni, így értékesebb. Értem. Vagyis nem. De majd megértem. Mi történt? Ki bonyolította így el az eredeti tervet? Mi volt az eredeti terv? A feltámadás volt. Tehát az, hogy mutatkozni kell annak ellenére, hogy meghaltál. Ja, igen, nem tudtam, hogy ez volt. Ennél nem bonyolultabb, kezdőrúgás, azután továbbviszed az oldalvonalon, és átpasszolod annak, aki tud gólt lőni. Miért használsz futballhasonlatokat, tudod, hogy nem szeretem a focit. Vagyis mittudomén, nem nézem, nem beszélek róla, mellőzöm. Szívesen elcsevegnék még itt veled, de vár az, ami miatt ezt az egészet kitaláltam, kitálaltam. Haha, very funny, csak ma vagy ilyen, vagy ez tartós lesz. Még csak fogalmam sincs róla.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy