Kohl #nemhelmut
Saradonig már nem tudtam elvinni, de a
dinnyék azok megrepedtek a rekkenő hőségben. Szemenszedtük őket, és ők csak
hajladoztak és hümmögtek a nagy melegben. Te raktad meg a kandallót fával? –
kérdezte tőlem a szeplős a sarokban. Nem, szerintem magától lett ilyen meleg,
és kétségbeesésében. Ha valaki nem tudná a selyembugyellárisok már nem
kaphatóak holnaptól, és Gizike is kivett néhány nap szabadságot. Úgyhogy, most
szünetel a maskarakölcsönzés. Kék trikója volt, amikor megpillantottam, és
rebegtette a szempilláit. Szép pillái voltak, hosszúak és érzékiek, tudta, hogy
azok, mert amikor rám nézett vele, semmi mással nem foglalkozott csak ezzel a
rebegtetéssel. Kisvonatokat vett elő és felém lengette az egyiket, kicsit
fel-alá járkált, hogy jól lássam, mit csinál. Teátrális mozdulatot tett a
könyökével, mintha fel akarna szállni, azután röhögött, mert én is röhögtem. Ez
egy sima mindennapi történet, ami nem történt meg. Ott állt igaz, de csak belül
repesett, nincs kívülre semmiféle repesés, csak belül repked titokban. Olyan
kettőnk közötti titkos megállapodás ez. Mindketten aláírtuk, és most lehajolunk
és nevetünk, mert személyesen ismerjük a zugot, amibe ez bele van rejtve.
Semmi sem tudja megakadályozni az ilyesféle gondolatok
keletkezését, a szövetség megköttetett és erős. Szívesen tölti az időt máshol,
nem kockázatosan, itt nagyon sérülékenynek kellene lennie, és azt nem tud. Ez
is benne van a megállapodásban. Hogy mi ez a felszabadulás most, ezt kérdezem.
A teendők csak sokasodtak, nem indokolt ez a megkönnyebbülés, a határidők
gumiból vannak, és feszülnek. Hemzsegnek körülöttem és nem bánom, szépek és nem
unalmasak, kedvesek és féktelenek. Milyen lenne már, ha egyszer csak csettintenék
és eltűnnék középről, olyan halovány lennék, hogy rám se lehetne ismerni. Ez
opció? Nem. De lehet rá gondolni? Lehet. Szellemesebben kérjük átgondolni a
szabadságolást. Van erre egy ív, oda kell beírni az igényeket, mettől meddig
parancsolja az eltűnést Micike? Nem is tudom, két hónapra? Valami paradicsomba.
Pontosabban kérem fogalmazni, egy milyen paradicsomba? Egy szilvaparadicsom
megfelel? Meg.
Hálás szerep következett ezután, egy olyan, amibe még csak
bele sem kell jönni. Elővette az okulárét és a szeméhez emelte. Ki az ott? –
kérdezte, és közben vagy négy mély ránc keletkezett a homlokán. A Titanic az,
süllyed, és most van az, amikor dönteni kellene a kapitánynak, hogy hogyan
tovább. És dönt? Nem tudom, valamit biztos dönt. De miért hagytad abba a
játékot? Nem akarok spekulálni, csak az időm megy vele. Gyere, menjünk át a
cukrászdába, és rendeljünk egy olyan habkönnyű százlapost. Jó ötlet, még hétig
nyitva van. Van a sarokban egy törött kancsó, láttad már, sosem mozdítják el,
valami kabala lehet, vagy a kulcsok vannak benne. Ja igen, a kulcsok, az jó
rejtekhely. Felemelem, és tényleg, alatta van, a kulcs, amire olyan régen
várok. Simán csak ott volt, mindennap itt ültem mellette és olvastam a
dailymailt, vagy a pletykarovatot a nem létező kedvenc újságomban. Szóval itt ültem
mellette, gyanútlanul, és most hogy megvan, szorongatom a kezemben, és örülök.
Hatalmamban áll felhasználni ellene, de most csak a szorongatásra tudok
koncentrálni, a zárra még nem gondolok. Ha úgy van, az egészet ez nyitja, csak
beleillesztem, és elfordítom és kinyílik. Egyszerű. A faszt.