2016. március 29., kedd

Be is keretezem #ahogyankérte


         Írnom kellene ide valamit, muszájból, itt a huszadik napon, ahol végtelennek tűnik, hogy még ötven napig minimum csinálom ezt az egészet, szelfizek, ami átment klattyantásba, a fejdokumentáció nevet kapta, vagy pórusellenőrzés, kialvatlanság-analízis, lehet-e észlelni már a szememben a változást. Milyen változást? – kérdeztem én, hogy itt most mi fog megváltozni. Reményeim szerint, oly sok minden, hogy jobb nem is szembesülni vele, majd tovasiklunk felette és kíváncsian figyeljük, mi jön utána. Írjak valamit arról, mit érzek ma, mondjuk sok hírem nincs, de teljesítményt forgattam ma a kezemben, és körbenéztem mi van raktáron, hogy lehessen összeeszkábálni egy képet a falra, és felszögezni. Mi az alap? – kérdeztem, hogy most akkor mihez viszonyuljak, hányadán állok velem, azzal, aki a képet kiszögezi. Annyi bizonyos, hogy a kulcsok marékszámra teremnek elő a semmiből, vagy látszólag semmiből, a hiányzó rések lassan betömődnek, megtelnek értelemmel és nem engedik a nem folytonos létezést, támogatják a halhatatlanságot. Rövidre fogom, mert reggel, ami néhány óra múlva van, csinadratta lesz, olyan réstelenítés, amiben lehet ugyan konfliktus, de inkább csak annyi, hogy az alattunk lévő, nincs felkészülve a porzásra. Hát ez elég kétértelmű, de semmi metaforát ne sejtsél mögötte, konkrétan falazásról beszélek, és ezzel járó mindennapos izgalomról, hogy most kiabálás mentes lesz-e a törődés a vakolattal, vagy el kell simítani majd egy külsősnek is.
         Mi van a közelben? Lehet valamit tudni arról, hogy a hátfájós, mit gondol mibenléte miben áll a jelenben? Heherészik kínjában, félúton van az ismeretlen és a soha be nem járt között. Mindenekelőtt kiteszi a pincéből a rocskákat, hogy ki lehessen merni a bokáig érő vizet, de nem bánja, mert, ahogy ürül a polc, úgy tűnnek elő a fontos dolgok, a köteleket eldobta, csak annyira volt szüksége, hogy a spárgákat összekösse, és azok tudjanak egymásról. A biztonsági játékról gondolkodott, arról, hogy milyen klassz, amikor erre nem gondol, csak játszik, a játék öröméért, és elkezd nyerni, és élvezi, hogy az úton néha megfingatja a megoldás, de csak amolyan úri módon, puhán, és röhög rajta, mert annyira szép az ellenfél lépése, hogy szinte azt is élvezi. Így könnyebb. Vagyis nem csak könnyebb, hanem határozottan boldogabb is. Csüsz.