Kislábasok, kiskanalak #kétfok

         Kukoricára térdepeltették, és válogatott kegyetlenségeket követtek el vele. Amikor kiszabadult, csak arra tudott gondolni, soha nem megy vissza. A harag ütemezett mindent azon a környéken, meg a félelem, ami csontig hatolt. Kicsit sem gondolkodott a következő lépésen, szépen összehajtogatta a ruháit és végleg kilépett azon az ajtón. A külvilág kevéssé sem volt félelmetesebb, mint az előző élete. Annyiban volt más, hogy itt látszólag, semmi sem tudta megijeszteni. Beült egy sarki cukrászdába, és nézte, ahogy az emberek nyüzsögnek a téren. Ezek a hangok nyugtatták meg. Felhörpintette a kávéját, és továbbindult. Előkereste a címet a táskájából. A cetlin az állt; Kikirics utca huszonnégy, második emelet tizenkettő. Felszállt a 4-es villamosra, és leült az első székre az ajtó mellett. Egy táskát nyomott az arcához egy férfi, miközben belendült a jármű, azután exkuzálta magát, majd a miatt kezdett mentegetőzni, hogy a sofőr ma nagyon szórakozottam vezet. A huszonegyes házszám előtt álldogált egy kicsit, emlékeztette a homlokzata a gyerekkorára. Ugyanolyan színűre volt festve a babaháza, amit a szomszéd Iluska néni adott neki. Felcsengetett, amikor a huszonnégyes számú ház kapujához ért, beengedték. Megcsapta a hideg, nyirkos bérházak szaga, elfintorodott. Nem bírta a nagyvárost, de már semmi sem tudta megállítani, hogy eltöltsön itt elég jó négy évet, amit később végleg elfelejt majd.
         Kisseprűket és lapátokat tett ki az ajtó elé, és ráállt a lábtörlőre, amit egy tvisztelő mozdulattal egyenesbe igazított. Ha lenne most nálam egy dugóhúzó, lemennék a pincébe és hoznék magamnak, abból a borból, amiből fél éve spájzoltam be. Mindig ezzel kezdte a mondatait, ha volna. Mi lenne, ha nem számítana semmi, ha nem tennék látszólagos akadályokat a fejembe, csak csinálnám, mert csinálni akarom. Hát az ideális lenne, szólalt meg a hang, ami már egyébként évek óta hallgatott. Ne távolíts, kérte meg a hangot a fej gazdája, menj oda és tedd rá a kezed, érintsd meg. Simogasd meg, beszélj hozzá, de ne kiabálj vele semmiképpen, nagyon érzékeny jószág, könnyen futásnak ered, és akkor nem tudhatjuk, mikor látjuk majd legközelebb.
         Horáciuszt idézett és közben a fején dobolt, úgy tartotta ő mondja meg a tutit, és mindenki más pedig a tutit hallgatja. Tornyokban álltak a mosatlan edények, és nem nagyon látott vizet a fürdőszoba sem az utóbbi időben. A diszciplínák szépen, sorban sorakoztak egy papíron. Gondolatjel, keresetlen szavak és újabb gondolatjel. Amúgy összemosódtak a napok, és nem volt igazán semmi teendő a ház körül sem. Kilátástalan a helyzet és nem tudott rájönni a nyitjára. Kiment napozni a teraszra, és hallgatott valakit a rádióban, aki azokról az időkről beszélt, amikor még. Azután azt is elunta, ezek a szavak nem jelentettek semmit, még csak nem is szórakoztatták. A hatás, a hatás, az maradt el. De miért? Erre a kérdésre, még nem érkezett válasz.
         Történtek történetek a múltban és jelenben, a jövő meghatározhatatlan. Tegnap láttam valakit, aki reménykedett, és szenvedett ettől a reménytől. Halogathatnám azt, ami már meghatározott, de nem fogom. Kifogástalanságot várnak el, de te tudod, milyen az a kifogástalan?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban