Cipők és táskák. Kutyák és lovak #tudatállapot

         Folytasásos legyen. Nem tudok olyat, ez nem önkényes, csak ami éppen foglalkoztat. Most olyan érzés, amilyen már volt sokszor, de egyszer sem ennyire körvonalas, tudod miről beszélek. Nem. Hetvenig még van, de nem olyan sok, ilyenkor már visz a lendület. Amúgy, nem rágódom rajta, már a munkadüh következik, egy kis matatás a dossziékban, megerősítés, elbizonytalanodás, és újabb lendület. Idő kérdése csupán, négy illetve tizenkét lépés, döntsd el kérlek. Attól függ, honnan nézzük, rendben szóba került, és nekünk meg még semmibe, de most nem is ez a lényeg, a lényeg a viselkedés. Körüljárva, alulról, felülről ránézve és gatyába rázva. Kell valami puha, ami miatt kijön az él az egészből. Látszólag már készen van, azután kiderül, hogy nem is, nincs még, csak arra akarnak rávenni, hogy ne nézzek utána. Azért az nehéz, mert a szemek szöge más, például az enyém. Mi a szándék? Van-e szándék? Olyan feladatokkal kerültem egy légtérbe, amik nagyok, mondjuk, mindegyik szépen ül egy-egy kanapén és várnak rám, tudják, előbb-utóbb sorra kerülnek. Hívószám van? – kérdezte minap az egyik. Nincs, érzésre hívom be a pácienseket, attól függ, kire van ötletem, Értem, akkor várok, azt mondják megéri, ha meg akarok oldódni. Senki sem távozott még innen oldatlanul, jó híred van. Ennek örülök.
         Mi van a másik oldalon? Van már valami hír? Igen, jött ma, oda is illesztette az állához és meghökkent mennyire kicsi, úgy összement két nap alatt, hogy nem is látni, atomjaira hullott, most meg nem látható, létezett valaha? Érzésre sem, még kicsit viszket a füle a portól, de hamarosan abbamarad.
         Szuterén, kis cserepek a párkányon, a tulajdonos az ablakban könyököl, és bögdös az állával az utcai behajtó felé. Ki érkezik? – kérdezi egy mély hang a háta mögül. Szerintem ő az, már vártuk és most belibben, hátul, a kerti kapun keresztül jött, és van valami nála. Nem akart üres kézzel jönni, mielőtt leszállt a Keletiben, jól átgondolta, minek örülnének, vagyis, hogy mitől lepődnének meg. Nem látom igazán mi az, valami nyeles dolog, és masnival van átkötve. Leszúrja a járda mellé, és forogni kezd a teteje, színes és kirajzolódik rajta egy felirat: Háromszor. Majd sarkon fordul és ott ahol jött, távozik. Ez mi? – fordul hátra a mélyhangúhoz. Nem tudom, azt hittem idejön, és sima ügymenet lesz, intermezzo not included. Most akkor kimész, megnézed, mit szúrt le a földbe? Én ugyan nem, menj te, a te reszortod a vizsgálódás. Csalódás ez nekünk, az eredeti tervek nem ezek voltak. A szélforgós már az utca másik felén sétál, nem siet, nincs hova, csak nyugodtan veszi a levegőt, és számolgatja a lépéseit, és nézegeti a házszámokat, egyre növekszenek; ötezerkétszázhuszonöt, ötezerkétszázhuszonhét, vajon hol veszik észre, és hol áll majd meg ez az egész?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy