Húsz fok #péntek

         Szemenszedett – kezdte volna a nő, aki a telefonvonal egyik végét tartotta, de a másik oldal nem hagyta végigmondani, inkább elköszönt, túl sok volt ez neki mára. Párás volt a levegő, kiterítette a papírlapot az asztalára, és fölé könyökölt. Mint valami térkép – kincskereső helyesebben –, terült szét az asztalon az írás. Kicsit sem örült, kissé félretolta a szemüvegét, azután megvakarta a fejét. Ezzel meg mit kezdjek – mondta ki hangosan, és cuppogott is hozzá, de csak azért, hogy elterelje a saját figyelmét. Ez nem jött jókor, ez most miért, kitől, meddig. Összecsukta a dossziét az asztalán, betette a fülhallgatóját a táskába, ami a széken állt és üres volt, mert most hétvégére nem akart munkát hazavinni. Nem tudta mitévő legyen, az egyik lábáról a másikra állt, és felhívta a harmadikat, és azzal kezdte; – Nem fogod elhinni, mi történt!
        A terítőkkel bíbelődött, és nem tudta nem észrevenni, hogy a nyaka nem javul. Kezébe vette a fejét, és megcsókolta a száját. Kifejezetten örült, hogy újra láthatja, kinek lenne olyan kevés dolga, hogy hozzámenjen ehhez a kedves férfihoz.
       Tippeket adott, ez volt a dolga, és néha még élvezte is, azután összecsomagolta a kést meg a villát, és beletette a kosarába. Holnap már nem lesz itt, de ma még benne van a boogie, és ezt ki fogja használni. Rátelepedett a legközelebbi padra és elszámolt tízig mielőtt kibontotta a levelet. Utálta a leveleket, helyesebben a tartalmukat, a postás poszttraumássá tette, olyankor betikkelt a szeme. Mit akar? – kérdezte tőle a másik, aki időközben ráült a pad másik oldalára. A szokásosat, semmi változás. Szerinted, tudja, hogy mit csinál? Szerintem nem. Ennyiben maradtak, felnyalábolták a kosarat és elindultak felfelé a hegyen. Tizenhatszoros, ez az új szorzó, és már azt sem tudom, miről beszélek. Annyi eleme van ennek a Maxbell ügynek, hogy azt sem tudom, akkor ez most az első vagy a második ügy. Az első – világosította fel, és odanyújtotta a hiányzó elemet. Betette a pumpát, és azzal, elindult a gépezet a megfelelő irányba. Nézzük mi a helyzet? Kilimandzsáró a feladat, nem bocs, rosszul mondom, a Kilimandzsáró a cél, a feladat meg a szétterjedés, bármit is jelentsen ez. Most úgy kell belőled kihúzni a mondatokat. Sorry. Még előttem áll az éjszaka, és már így sem érzem a lábam meg a kezem. Oké, végül is van pihenés, létezik, igen, de nem itt, az a következő ajtó, a folyosón balra. Mára ennyi. Nem jön több ide.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban