Hat lépés távolság #hetedhétország

         Kétségkívül vannak hátrányai annak, ha valaki öntörvényű. A minap azt mondta, ha beszélgetnénk és ő megemlítené, hogy Kovács öntörvényű, a kultúra szerint ez azt jelentené, hogy Kovács halál fia. Azután még mondott néhány dolgot, például az öreg katonáról, meg egy kis csoportról, akik nem kevesebbre vállalkoznak, mint arra, hogy ők mondják meg a tutit. Végül beszélt a hallgatásról, arról, hogy jobb hallgatni, ha nem tudjuk mi történik, ülni és nézni, tudván tudva, hogy így nem érhet baj. Ezeket mondta, és közben nem volt harsány, néha-néha felröhögött, a saját viccén, és mi is röhögtünk, mert olyan volt, mint valami altató, szaladgált a hátadon a bizsergés, és semmi sem fenyegetett ebben a pillanatban. Szép estét kívánt, és gyorsan távozott a helyszínről, mert volt valami dolga, és nagyon izgatta, olyan izgatottá tette, hogy a kulcscsomóját rajta felejtette az asztalon, és csak otthon vette észre, hogy hiányzik. Végül nem esett pánikba, visszaült az autójába, és visszament az irodába. Ott már sötét volt, pénteken senki nem maradt tovább, így nem volt nyitva, a kulcscsomója, amivel be tudott volna jutni, az pedig bent hevert az asztalon. Odanyomta az orrát a vitrinhez, hátha mégis észlel bent mozgást. Nem igazán volt biztos benne, hogy ma hazajut, talán ha megtalálja a portást valahol. Kapcsolódni kell, ez volt az instrukció, amit nagyon sokszor megemlített már. Egyik nap rájött, hogyan kell ezt csinálni, kifeszítette a hegyezőt az asztalán, rákattintott a mellette lévő pókhálóra, és behelyezte a kártyát a megfelelő helyre. A háló ekkor világítani kezdett, életre kelt, fel-felvillant, szálai eltűntek, majd újabb szálak jelentek meg. Egy ponton arra gondolt, talán amit lát csak valami tünemény, igazából nem létezik, de gyorsan meggondolta magát, és kifejezetten rákoncentrált a történésekre. A szupererő nem olyan dolog, amit csak úgy be lehet fogni igába, rákiabálni sem lehet, sőt még arra sem lehet kérni, hogy legyen ott mindig. Egy dolgot tud, létezni folyamatosan, és elő lehet csalogatni szép szóval, sugárba fogni. És örülni neki, hogy van. Hullahopp karikákat mutattak fel, ezzel jelezték, hogy a partinak vége van. Miért is ne lehetne kitalálni valami folytatást, olyat, ami életben tartja ezt a happeninget mára. Végül mégis elkezdett összepakolni, ez olyan rituálé volt, amit kevesen tudtak megismerni igazán. Ő volt az, aki hiába várt arra, hogy kitegyék a táblákat, megmondják a teendőket, és hetedhét országra kihirdessék az eredményt. Már nem tudott mit mondani, mára elfáradt és örült a szünetnek. Szív alakú nyalókák kerültek elő a fészerből, azt sem lehetett tudni, hogy mikoriak, de ez láthatóan nem érdekelte a társaságot, szétkapkodták őket, és megszabadították a celofántól. A cukor körül forgott a diskurzus, hogy jó vagy nem jó, szeplőket okoz vagy aftákat, mindenkinek volt hozzá egy rossz szava. Majd egymásra öltötték a sötét rózsaszínű nyelvüket, és röhögtek azon, mennyire cuki lett egyszerre mindenki.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy