2016. április 16., szombat

Pihenőnap #zetorleila

         Szép remények, kis asztalok, nagy játszószobák. Hidegen sem lehet hagyni azt, aki itt áll és néz befelé az ablakon. Hívogat egy számot, és nem tudja elképzelni a történések fordítottját. Amint olvastam, felidézett bennem egy saját narratívumot, azt, ami miatt most idekeveredtem, és senki sem tudja hogyan. Kétféle út vezetett ide, egyik lábam az egyiken, a másik a másikon. A pihenés nem ismert szó errefelé, inkább csak töltőszó, ami arra utal, hogy semmi nem folyamatos, és a megszakításokat jellemzi valami lazaság. Tíz perc körbeséta, kis hátradőlés, egy nap teljes elégedettség, hogy utána lehessen újra felvenni a fonalat. Ismerős volt a helyzet, és nem is akart kibújni a felelősség alól, látta azt a filmet a két sakkozóról és a nőről, és tudta, hogy ezt fogja alkalmazni. Két ujjal lefelé mutatva tudatja a formációt, és eldobja a labdát. A másik ügy viszont pihent, az még váratott magára, nem volt álláspontja, tegnap, amikor lement a folyópartra, dobálta a kavicsokat a vízbe, és figyelte, ahogyan a felület fodrozódik. Kicsit később, melléült és átölelte a vállát, és megkérdezte hogy van. Nem telt el sok idő, de már egészen jól volt, és kifejezetten élvezte a tavaszi meleg levegőt. A közelébe ment végre és látott valamit, amitől elállt a szava egy kis időre. Diótörő hevert az asztalon, már régóta nem használták, inkább csak azért volt ott, hogy emlékeztessen valakire, aki sokat fogta régebben ezt a szerszámot. Áradt a hidegség a szobákból, nem lehetett feloldódni, szégyenkezni kellett csupán a lét miatt. Emiatt ment el a lány, mert ezt nem érezte korábban sehol, és nem tudott belekapaszkodni a jól megszokott korlátokba, a hideg korlátlansága kifogott rajta. A többi szoba is lakatlan volt, nem jöttek vissza a tulajdonosai, csak azt lehetett sejteni, hogy nem önként távoztak. Kifejtenéd miért vagy itt? – kérdezte az idegent, aki belépett az előtérbe, leterítette a kabátját a karfára, és kinyitott egy üveg bort. Segíteni szeretnék – válaszolta, és mindkét poharat színültig töltötte a vörös testes folyadékkal. Háromkor indulok, de addig van időm, hogy átbeszéljük a továbbiakat. A kék parasztra figyelj, a kulcsok nála vannak, látni fogod, nem kell erőlködni, arra figyelj, hogy nyitva legyen az ajtó, hogy be tudjon rajta menni, amint belép, elgyengül, és tudni fogod mit tégy. Ennyi. Igen.