Szombat #sétaaparkban

          Szokatlan szemszöget talált, és elégedett lett. Már hetek óta kereste, mert volt egy megérzése, és úgy gondolta ezt igazolni fogja. Az igazságkeresés nem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé, többek között azért, mert ilyenkor mindent be kellett engednie, és ez azzal járt, hogy saját hibákra is rábukkanhatott. De ez most elkerülhetetlen volt, odalépett a komódhoz és sorra elkezdte kihúzogatni a fiókokat. Mindegyikbe külön-külön belenézett, elidőzött a felületen, azután beletúrt a mélyébe. Előhúzott egy gyanúsabb részt, részleteiben vizsgálta meg, és ha úgy érezte ez kulcs lehet, feljegyezte. Mindenféle színű dolgok kerültek elő, voltak múltbéli tárgyak, amelyek emlékeztették megtörtént eseményekre. Így kelt, és így feküdt, éjszakára kihúzva hagyta a fiókot, reggel pedig első dolga volt belenézni, ott folytatta ahol abbahagyta. Piros sapkát viselt, kis pöttyök voltak a felhajtóján, azt hihette volna bárki, aki jobban megnézi, hogy ez egy kifordított gumilabda. Ő csak hidrogéntrendnek hívta, azt akarta ez jelenteni, hogy olyan gyorsasággal húzott önmagára bármit, ami a pillanat töredéke volt, nem lehetett túlgondolkozni a dolgot. A spontaneitást túlzásba lehet vinni? – kérdezte tőle a kis szeplős fiú, aki mellette állt mindvégig. Nem tudom. Még a közelében sem vagyok annak, ahogyan cselekedni kell vagy lehet, ily módon. A gyorsaságom nem érzékelhető, olyan kicsi az esélye a szinusz-koszinusz tétel bekövetkezésének, amit nem látunk, és még csak nem is érzékelünk. Már nézte a kezét miközben írt, nem kellett a távolba révednie, hogy bekapcsoljon a siklás a kockás papíron. Nagy levegőket vett, mialatt írt, és nem tudott másra gondolni csak arra, hogy honnan jöhetnek ezek a betűk, mi több ezek a többszörösen összetett mondatok. A tollat csak rá kellett helyeznie a papírra, és az elkezdett írni, a végén egy kéz fogta, amely egy törzshöz csatlakozott, és az pedig egészen az agyáig ért. Az agy küldte ezeket a jeleket, amelyek a papíron gyöngyszerű mondatokká álltak össze, üzenve az örökkévalóságnak.
         Pici volt az a hely, amelyre végül elég sokan összezsúfolódtak. Szombaton senki sem követelőzött, vagy sietett, nyugodtan választottak a kecskesajtból, és kivárták a sorukat a pultnál. A nő kicsit furcsán ébredt, a nyakában érezte az elmúlt három év fáradalmait, helyesebben úgy érezte, száz év telt el az elmúlt három évben. Ha megtanult valamit, az az, hogy látszólag az idő a legfontosabb tényező, de igazából nem, hanem a cselekedet méri itt a babérokat. Annak is egy fura formája, egy olyan tudat, amiben a belső is szerepet játszik, az ő szükségletei, állandó egyeztetés alatt, elismerten, kapcsolatban állva a külsővel, ami szintén fontosságban nem marad alul a belsővel szemben. Azt akarod mondani, hogy ezek folyton tárgyalnak, és érdekegyeztetnek? – kérdezte. Úgy értem, inkább hogy ugyanazok, csak nem tudják ezt, hogy egyedül ők ugyanazok, mások pedig mások, más külső-belső érdektárgyalásokkal. Valóban, a legközelebbi olvasztótégely, kell hozzá körülmény, hőfok és keverési sebesség, na meg hozzávalók. Szép simára keverjük, lehetőleg csomómentesre, hogy ne legyen fennakadás. 
         Rozettás volt a mennyezeti ablak, és felnézett rá, és azt szerette volna tudni, hogy nyitható-e. Mert nagyon szép volt, csak levegőtlen, túl párás és szűkös. Hideg kezével végigsimított a karján, és a nyaka oldalán állt meg, ami állandóan sajgott, lassan egy hónapja feküdte el, és azóta csak napokra múlt el a fájdalom. Kielemezetlen helyzet volt a háttérben, egy nyomás, ami miatt állandóan járt az agya, nem azt szerette volna tudni, hogy hogyan lehetne jól alápörkölni az ügy gazdáinak, inkább a megoldás érdekelte, amitől a vasmarok nem szorítja tovább. Az aktivista megmozdulások nem érdekelték, tudta, hogyha ráüvöltenek egymásra a felek, az soha nem működik, de a szép szó sem. Az érdekelte, hogyan vannak itt a dolgok, hogy nem marad el a hatás?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban