Micsoda #becsúszás

         Kulcsok hevernek a földön szerteszét. Simán átlépnék felettük, de már megszoktam, hogy minden kulcsot össze kell szedni. Szemelvények a szemem előtt, végtelen mezőnyi, és ha hunyorítok, kirajzolódik belőlük egy szőlőfürt. A szemek egymás közelében, kis csomókban sorakoznak rajta, és minden szépen körüljárható. Egyszer volt egy esetem, amit senkivel nem szeretnék megosztani, annyit mondhatok, hogy az a valószínűség, hogy az bekövetkezzen, nem is létezett, legalábbis az én valóságomban nem. Kinek voltak mégis ezek benne a fejében, a másiknak, és semmi akadályát nem látta, hogy egy gombolyagot körbetekerjen a széken, amin jelen esetben én is ott ültem. Az észrevétlenségem oka annyi volt, hogy más voltam, mint ő, de ő úgy hitte, ugyanolyan vagyok. Ez a nehézség nem egyedülálló, hétmilliárd buborék gondol így, nap mint nap, miközben meggyőzően megverné a hazugságvizsgálót. Ez azért van, mert a hazugság vizsgálata a meggyőződéseken nem működik, hiszünk, sokan, sok mindent, el. Ma, festettem, lakkoztam, a telefonom mikrofonját, véletlenül, nem tudtam, hogy olyan kicsi, és azt sem, hogy van. Észrevétlenül lukaskodik a megfelelő helyen, és azzal, hogy nem láttalak bocs, megszűnt a kapcsolatom, vagyis a hangkapcsolatom. Persze egy szike azonnal megoldotta a kérdést, azonnal, miután már tudtam, hova kell szúrni. Hát nem minden ennyire bonyolult. De. Kíváncsi vagyok, most ez jött fel, hogy kíváncsi lettem. Az egysíkúságra is, meg a tetrisz-algoritmusra, és a süveges egér furcsa viselkedésére. Csőstül jön a baj, és a másik oldalon fogy az idő. Szívesen csevegnék még itt veled – mondta –, de nem fogok, mert mennem kell, szaladok, máshol leszek, nem itt. Miért hajol ilyen közel? Értetlenkedik, több éve talál ki forgatókönyveket a magyarázatomra. Honnan? Miért? Miért nem? A sorrend persze változik, attól függően, milyen ma a kedve. Kétméteresnek képzeli el magát, határozottnak és tettre késznek, de belül csupa szomorúság, nemleges a válasza önmagára, és szeretné, ha nem így lenne. Megmagyarázhatatlanul nem akar többé belemenni egy ilyen konfliktusba, ez csak az ő magyarázata, mert tulajdonképpen, azok után, ami vele történt, ez érthető. Szultánként élni nem olyan üdvözítő, mint amilyennek azt mások képzelik, egy korlátozott, kijelölt, egysíkú pálya, elvárásokkal, amelyeket természetesen mások várnak el. Belemenni, elfogadni, hottentottáéknál látszathatalommal bírni, nem olyan vicces játék, mint amilyennek látszik. Hova? Hova? Szerkesztésben sem maradhatok el, a színek pompáznak, és egy olyan pálya rajzolódik ki a szemem előtt, amire mindig is vágytam, és amire felkészültem. Legalábbis így hiszem, és megverném ebben a pillanatban a hazugságvizsgálót. Puszi.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Halványlila gőz #aranybetűk

         Szívesen lennék ott. Kivilágított hegyoldal, lampionok a sétány mellett, fúj a szél, de langyos. Kifehérítette a kendőket, és ráfeküdt a középső gerendára, az égboltot nézte, ami tiszta volt, csak a bárányfelhők jöttek-mentek rajta. Szellemes választ várt, de nem kapott, csak kicsit később jelent meg a verandán a férfi, egy nagy limonádéval a kezében, és odatette mellé a deszkára. Mi a célja a látogatásnak – kérdezte, miközben leült a fa tövébe, ami a ház mellett állt szorosan. Még magam sem döntöttem el, csak annyit tudok, hogy megláttam a citromokat az asztalon, és már csináltam is a limonádét, mindenhol ezt tanítják. Szívesen marasztalta volna, de nem akart puhának látszani, közben persze végig azon járt az esze, hogy milyen jó segge van ennek a váratlan vendégnek. Bocs, foglalkozási ártalom, a nadrágkészítés ezzel jár, folyton fenekeket nézegetek, ez a munkám. Kifejezetten fárasztó tud lenni, olyan, mint a csokoládégyárban, ahol nem tudsz már ránézni a csokira a harmadik
További információk

Szokásostól eltérő #nincskétegyforma

Akkor mondok valamit. Mit mondasz? Tényleg nem kell elengedni a gyeplőt? Csak annyival vagyok előrébb, hogy semennyire nem félek és amikor rágondolok van bennem egy kis izgalom. Izgulok, hogy mi lesz belőle, hogy hova tegyem a kezem, zsebre teszem és lazán ráhelyezem a testsúlyomat a bal lábamra, azután a jobbra és így tovább. Szemléletes volt a tömeg és szétment az agyam a kis semmiségektől, amelyeknek komoly súlyt adtak és felfújták, és nem engedték ki. Mire véljem ezt a kegyetlenséget. Szépreményű emberek ámulnak a felfújt levegőn, kiengedik a kéziféket és beszívja őket a küllőtehén. Szépek és váratlanok, soha nem voltak ennyire közel az idegösszeomláshoz. Tizenketten kellenek az egészhez, ketten a főhelyen ülnek, a többiek annyiban mások, hogy bárhová ülhetnek nem változik az egyensúly. Miért nem beszélsz a lényegről? Még nem értem oda, csak szeretném kifújni magam mielőtt kikezdek a sorssal. Túl késő, a jövő már megkezdődött. Pöttyös legyen a kendő és ne toljátok ki a vonalon a s
További információk

Nincs fekete-fehér #konzisztencia

         Hello, most már csak te vagyunk. Az milyen már, hogy kifogyott a tollam, de van másik. Szépírás a cél és nem a csúnya, aki bújt, aki nem. Ilyen laza vagyok, a számtalanság meghatározó, a képtelenség is. Miért nem fejti a rejtvényt a kalandor, és ki minek a felelőssége. Hát ennyit bevezetésül, és tágabb értelemben véve is. Akkor az a cél, hogy a jelentőség nőjön és megmaradjon, aki nem érti, azzal megértetni. Akarok mondani valamit az igazságról is. Mi van vele? Az igazsággal? Igen. Nem létezik. De igen. Kijelzik, megbánják, tagadják. Mondj valamit a továbbiakról. Öltözz és írj, csináld azt, amire szerződtél, légy önmagad, heves és kedves, és ellenállhatatlan, kilencéletű, puha, vicces, laza, puszillak.
További információk