Öt, négy, három… #effpróba

         Hold. Négy betű látótávolságra. Ne zavarjon meg a mérete, nem akkora, csak látszólag. Mi történt? Kimondhatatlan, mert még nem tudom igazán. Talán a félutat elhagytam, már csak annyi van hátra, hogy berántson a bolygó a légkörbe. Piros sapkában volt megint, ezt szerette a legjobban, megállapította, hogy kicsit ferde, és nem is fog kiegyenesedni. Égett az alkarja, és egy kicsit a háta is, de nem törődött vele, csak úgy oda sem figyelve pengette a húrokat, egyiket a másik után. Ki van az ajtó mögött? Kidugta a fejét, és rávigyorgott, rettentően elégedett volt magával, hogy észrevette a lépések zaját. Már vártalak – mondta, és szélesre tárta a kaput, ami ebben a pillanatban egy hatalmas kétszárnyas monstrummá változott. Kitekeredett a keze, miközben a kiflije után kapott, aminek a végét már elmajszolta, végül hagyta a Földön, majd szerez valahonnan másikat. Szivarszobához hasonlított az előtér, plafonig érő könyvespolcok borították a falakat, ébenfa asztal az egyik oldalon, veretes székkarfa nyúlt be a térbe a másikon. Sokat utaztál? – kérdezte tőle, és tényleg nem volt nyomulós, de valahogy nem tudta hova tenni ezt a lényt, aki, úgy tűnt, folyamatosan mosolyog, akkor is, amikor nem. Azt hiszem – motyogta az orra alá, és szétnézett, hátha van a közelben valami, amivel a kiflit helyettesíthetné. Lerakjuk a bőröndödet, megmutatom a szobád, a tengerre néz, ahogyan kérted, és van egy szekrény tele ásványvízzel. Ennyi volt a listán, a többit csak úgy megsejtettük. Egy pillanat múlva befordultak a szoba végén egy homályos folyosóra, ahol elkapta a vendéglátó mögött húzódó, puha szürke kötelet, és belekapaszkodott. Az a farkam – jegyezte meg az óriás macska, és az elkerekedett szemeket teljes természetességgel konstatálta, a vendég, hirtelen elengedte, és annyit mondott, - Bocs, ezt még szoknom kell, úgy értem, a félhomályt. Elértek egy ajtóhoz, amin nem volt kulcslyuk. Innen már menni fog, az ajtó csak téged enged be, és azt, akit te engedsz be. Ha bármiben hiányt szenvednél, csak telefonálj, és megoldjuk. Este nyolckor pedig, hivatalos vagy a fogadásra, amit az érkezésed tiszteletére adunk. Csupa nagybetűvel volt felírva, hogy köszöntjük azokat, akik ma érkeztek, különös tekintettel rád. Szokatlan volt a környezet, a zsebéből előtúrt egy papír fecnit, széthajtogatta és beütötte a kódot az ajtón, ami kinyílt, és egy fényes szobabelső tárult elé. Tágas nappalival, egy erkéllyel, és kilátással a napozóra. Behúzta a bőröndjét, és lehuppant az egyik fotelba. Kell egy kis idő, amíg átállok – gondolta –, a dimenzió-eltolódás mindig gondot okoz – hümmögött, aztán be kellett ismernie, hogy még életében nem volt dolga dimenzió-eltolódással. Belégzés, kilégzés. Maradjunk az alapoknál, amíg akklimatizálódunk, így próbálta meg elütni az időt. Reménykedett, hogy a következő géppel megérkezik a tudata is, mert a diplomáciai érzékéhez erre szüksége van, tudta. Mikor érkeznek a többiek? Hol van egyáltalán? Hova kellene a többieknek is megérkezniük? Aztán eszébe jutott az álma, az óriási teleszkópról, ami a kezében lett óriási, és amelyiket akkoriban még használni sem tudott, most meg itt van, a teleszkóp másik végén.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Halványlila gőz #aranybetűk

Szokásostól eltérő #nincskétegyforma

Melamin #piroskettes