Toll #saját

         Szokástól eltérő mozdulatok, kitekeredett szavak, mélységek, citromfacsaró csöpögtető berendezések. Mire kell figyelni? Mindenre, kivéve, amire nem kell. Mindent tudsz, akkor hajrá. Mit találtam? Van itt valami a szemem előtt, amiről tudom, hogy fontos, kicsinek látszik, de közben nagy, vagyis jelentős. Eltérően a többi kicsitől, nem jelentkezik, nem tulajdonít magának nagyobb jelentőséget, csak van. Jelen. Hibákra épül a sokaság, és ha nem veszik észre, túlnő, és bedől, a pisai, helyesebben a bábel. Miért nem lehet meghatározni a kiindulópontot? Nagyon régen volt. A feltárására meg kellene interjúvolni sokakat, olyanokat, akik már nem élnek, mert olyanokra lennénk kíváncsiak, hogy milyen kalapot viselt, merre nézett, hogyan lélegzett, miért kellett sietnie. Persze leteszünk róla, túl sokat kérünk, amikor még azt sem tudjuk, kinek szólunk, szép ruhát veszünk, letöröljük az izzadt tenyerünket, és elhatározzuk, belépünk azon az ajtón. Visszanézünk, milyen szám van az ajtóra írva, hetvennégyes, nem is, hetvenötös. Légy szíves, döntsd már el. Kifelejtettem valamit, a Széna téren történt, és kis vonatokat cipelt a szatyrában, és már alig várta, hogy kipakoljon. Semmilyen ötlete nem volt hétvégére, és mikor meglátta a platánfákat a sarkon, befordult a jobboldali utcába, és eltűnt a kék kerítés mögött. A kulcsok a táskája mélyén voltak, a szatyrot a lába közé szorította, miközben mélyen a táskában matatott. Szép kis bugyor volt, mindenféle eszközzel, amire szüksége lehetett, ha kitör a harmadik világháború. A kulcs is ott volt, bement. Kilincseket látott, és belekapaszkodott az egyikbe. A terasz tágas volt, és egy óriási függőkertre nézett. Kiült egy székre, és maga elé húzta a kávéját, jobb oldalon a füzete, rajta pedig a tolla hevert. Nézte a tollat, és tudta, hogy előbb-utóbb hozzá kell nyúlnia, és belekezdenie a munkába. Nem volt összefüggés a dolgok között, a dolgok egymástól függetlenül lógtak a kertben, egymás mellett, oszlopokban, szépen megfértek, de ez mégsem járta, hiszen a függés lett volna a cél, amiért ideguggolt, ezekkel szembe. Belekortyolt a kávéjába, és járt az agya, de néha teljesen elkalandozott, nem volt valami nagy szám most a koncentrálásban. Az okot próbálta kitalálni, hogy mi lehet, hogy lehet, eltévedt a nagy hajrában, és nem látja a részletet, ami az összképért felel. Sima, könnyed átmenet, két végpont között, és az egyik azért felel, hogy a másik létezhessen. Mi van a közelemben, hogy ez ösztön volt, olyan, mint egy hurkapálca, amelyre könnyedén, felhőként tapad a cukor. Egy gyűjtőelv, a lényeg a jóság, amely erről a tőről fakad, és megsokszorozódik, elterjed és fertőz. Ez az esszenciája ennek a programnak, a dominó elv, ahogyan összegyűlnek, és nem tudnak, nem jók lenni. Minden arra mutat, hogy ez az, ami különlegessé teszi őket, a többi létezik, születéstől fogva övék, a temperamentumtól függetlenül, szépen simán kialakul, fejlődik, megáll, újra fejlődik, és állandóan létezik, elengedhetetlen, csak az elveszettségre utal a nem létezése, olyanra, amire figyelni kell, mert a hiátus jel. Ott kell tenni, nem ott, ahol nincs. A turbina megoldja, mert befogja a jót a többi jó közé, kiteszi a csípős szabadlevegőnek, és ezáltal életre kel, kipirosodik, és nevet, mert élvezi a létezést, és nem tartja tehernek többé.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Halványlila gőz #aranybetűk

Szokásostól eltérő #nincskétegyforma

Melamin #piroskettes