Zöldségek #hinta

         Permanens, soha véget nem érő. Gondolatban megpihentem, és jó volt, aztán újra gondoltam valamit, és egyszerre szertefoszlott a nagy nyugalom. Minden sokkal egyszerűbb, és sokkal bonyolultabb, mint hittem. A teremben tizenkét fogas volt szemmagasságban, és szépen egymás felé néztek, meghajoltak és táncra kérték egymást. Úgy repült az idő ebben a térben, mintha mindig is ideteremtették volna, demonstrálandó, hogy létezik. Újra itt vagyunk, és még vacillálok ezen a létezésen. Ha még hátra volt ebből, nem számolom, de még jó sok, akkor múlatni illik, és ahhoz újítás dukál. Halomnyi festékgomb a szekrényben, estélyek Lichtenstein módra, Roy boldog lenne, ha tudná – nem gondolod Lucy? De. Persze, az lenne. Boldog. Szépen összeválogatva, kilépve a festményből, sajnálva a történést, és szeme sarkából figyelve mikor jön el a pillanat, amikor már abbahagyhatja a sajnálatot. Igen, általában színjáték az egész, kifundálva, helyesebben eltanulva az elődöktől. Érezni csak a kiváltságosoknak lehet, inkább szabad, nehéz műfaj. Sok a mellékhatás, azokat kezelni kell. Értsd meg. Megértem. Miért nem akarsz fellebbezni? – kérdezte tőle, és széttárta a karjait. Nem látom okát, annyira felgyülemlett a harag, hogy senki sem lát tisztán, támadás, védekezés, támadás, senki sem tudja, mi volt az eredeti ügy. Most már nincs visszaút, hülyén végződik, és nem gyógyul. Miből gondolod, hogy a terepgyakorlatoknak sincs értelme? Láttam már ilyet, a körforgás nem törhető meg csupán azzal ha, azt csináljuk, amit eddig. A változás bekövetkezik, csak nincs ráhatásunk, a változtatás technika, a mikéntjét tanulni kell, nem történik csettintésre csoda. Soha. Szellemjárás van odafönt? Dehogy, csak mocorgás, és recseg a parketta, régi, kiszáradt, lehetne lakkozni. Pipa vagy a múltkori miatt? Nincs arra szó, mi vagyok, még keresem, olyan a hatás, mintha lelassultam volna, kicsi szegecsek tartanak össze, nyikorognak, ideig-óráig nem működnek. Sajnálom. De mi van velem? Milyen a közérzetem? Megvan minden, a kezem és lábam, még működnek. Szenvedély, ezt kell most leírnom, van egy kulcs valahol, elrejtve, meg kell találnom, sima hide and seek és ipiapacs, aki bújt, aki nem megyek. Hihetetlen gyorsaságra tettem szert, amikor átemelem a problémát a térfelemre, szétszedem és összerakom, másodpercek telnek el, és már ki is szintetizáltam. Működik mindennel? Nem tudom, nem volt időm mindent végig próbálni. Az a jó benne, hogy hatást gyakorolok, elsősorban saját magamra, ura vagyok önmagamnak. Lazábban veszem a teremtést, mint korábban, és ettől lett komoly. A szopránt választottam végül, vele tettem össze a hozott anyagot, ő az, aki miatt térben és időben létezem, és létezik velem a gondolatvilágom.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy