Halványlila gőz #aranybetűk

         Szívesen lennék ott. Kivilágított hegyoldal, lampionok a sétány mellett, fúj a szél, de langyos. Kifehérítette a kendőket, és ráfeküdt a középső gerendára, az égboltot nézte, ami tiszta volt, csak a bárányfelhők jöttek-mentek rajta. Szellemes választ várt, de nem kapott, csak kicsit később jelent meg a verandán a férfi, egy nagy limonádéval a kezében, és odatette mellé a deszkára. Mi a célja a látogatásnak – kérdezte, miközben leült a fa tövébe, ami a ház mellett állt szorosan. Még magam sem döntöttem el, csak annyit tudok, hogy megláttam a citromokat az asztalon, és már csináltam is a limonádét, mindenhol ezt tanítják. Szívesen marasztalta volna, de nem akart puhának látszani, közben persze végig azon járt az esze, hogy milyen jó segge van ennek a váratlan vendégnek. Bocs, foglalkozási ártalom, a nadrágkészítés ezzel jár, folyton fenekeket nézegetek, ez a munkám. Kifejezetten fárasztó tud lenni, olyan, mint a csokoládégyárban, ahol nem tudsz már ránézni a csokira a harmadik napon. De most ez más volt, nem munka, ezért nem is akarta ezt hazudni, hogy csak a nadrág miatt van itt, sokkal inkább az érdekelte, miért nem jött el a nő tegnapelőtt este a találkára, miért, mi volt az ok, mert minden olyan simán ment, aztán meg kihátrál, és fel sem hívja. Nem volt rá igazi magyarázat, annyit tudott csak, hogy nem egy általános esetről van szó, inkább valami lánc nem engedi tovább ezt a dolgot. Nem akart pushy lenni, egyszerűen csak tudta, hogy ez a limonádé alkalom arra, hogy kiderítse, mi most az álláspont.
         Tutajokat fedezett fel a hegy mögött. Oda tekeredett be a folyó, ahol nem látszott, végül persze nem tudott nem oda kikötni. Tizenegyszer toppantott, a füléből akarta kirázni a vizet, és ugrált is a lábán hátha megindul, és újra hallani fog. Micsoda modortalanság – szólalt meg egy vékony hang mögötte, és meg volt győződve róla, hogy hallotta már ezt a hangot valamikor. Simán át tudta ugrani a rönköket, amik keresztbeálltak az úton, és figyelt a lába elé, miközben futásnak eredt, hogy utolérje az előtte haladó férfit. Kicsit messzinek tűnt, de végül beérte, és rátette a kezét a vállára, és fújtatott. Nagyon szexi – jegyezte meg a magas barna –, és kifejezettem jól áll neked a piros. A genyaság mire való vajon, az arra, hogy vicces, és közben átkarolta a fújtatógépet, és megjegyezte, hogy fel tudna most fújni vele egy gumimatracot. Az elsütött viccek összekötötték őket, néha azért vicceltek a saját kontójukra is, és az olyan megnyugtató volt, mert sérülékennyé tette őket egymás előtt. Az kicsoda? – mutatott rá egy nőre, miközben haladtak a város felé az erdei úton. Ő fontos, ő fontos nekünk, nekem. És mikor akarod neki megmondani? Még nem döntöttem el, valószínű nemsokára, csak még várok a megfelelő pillanatra, a nagyra. Tudod, miről beszélek. Nem. De, azt hiszem, tudom. Akarsz tanácsot? Nem. I’m fine.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Furmintos kisugárzás #hetedhétkirándulás

Folyt. köv. #álmodjrólamahogy

A válasz az életre az univerzumra meg mindenre #negyvenkettedik a sorban